Hogyan kopaszodik az angol királyi család?
Sikos dr. véleménye az esetleges kezelési lehetőségekről (hajbeültetés Vilmosnak?)

Károly walesi herceg a fia kopaszodásán élcelődött a Vilmos herceg esküvője utáni fogadáson, és megállapította, hogy ez bizony öröklődő állapot. Hiszen ő is és az ő apja is kopaszodó, sőt a családban sokan mások is érintettek.

Vilmos (William) herceg 1982-ben született, tehát 2011-ben 29 éves. A képek és a családi örökség alapján biztosan állítható, hogy a hajvesztése még nem ért véget, és további kopaszodásra számíthat. Nem igazán aggresszív a hajvesztése, mert akkor már 21-22 évesen tartott volna ott, ahol most. Jelenleg  Norwood IV-es fokozatú hajhiánya van, mely nagy valószínűséggel Norwood V, esetleg VI fokozatú lesz az elkövetkező években. Természetesen pontosan nem lehet megállapítani, hogy milyen ütemű lesz a hajvesztése, hajhullása de feltehetően néhány éven belül már látható lesz a további kopaszodás. Állítólag már évekkel ezelőtt érdeklődött volna hajbeültetés után, de biztos, hogy nem szánta el magát a műtétre- eddig. A herceg általában baseballsapkát visel, és a barátai szerint nagyon érzékeny ebben a kérdésben.

Sikos dr. véleménye - mit mondhatna a hajbeültetés specialista? Mindenképpen javasolnék gyógyszeres kezelést, Minoxidil és Finasterid formájában. Ettől nem várnám, hogy sok haját nyeri vissza, de folyamatos alkamazás esetén a meglévő haját tovább tudná megőrizni. A hajátültetés műtét lehet már most is opció, de egy műtét csak az elülső területre lenne elég elvégezhető /javasolt (ahol most még van valamennyi haj, de ezek már gyengébb minőségűek). Ha az itt még meglévő haj kihullik, az átültetett fogja adni a hajas fedést. Vilmos esetében azonban ez nem lenne elég, biztosan több műtétre lenne szükség, ha kiterjedtebb/dúsabb fedést szeretne. Ennek azonban korlátot szab az adóhelye, amely szemmel láthatóan már most sem túl széles(nagy), bár nem tudható, hogy mennyire fog még lejjebb húzódni a kopaszodása. Végeredményben úgy gondolom, ha egyáltalán Vilmos valaha elszánná magát a hajbeültetésre, akkor  kb. odáig juthat el, ahol ma az édesapja tart- azaz jó fedés elöl és a fejtetőn, kevés hátul. Persze számára még lehetőség lesz, ha a hajklónozással korlátlan mennyiségű hajat lehet majd pótolni, de ez még a (a nem túl távoli) jövő zenéje.

Testvére Harry herceg egyáltalán nem kopaszodik, igaz fiatalabb is, de William ebben a korban már elkezdett kopaszodni. Vélhetően az esetében nem lesz lényegi hajhullás, kopaszodás.

A család kedvelt pihenőhelyén a Balmoral kastélyban 1997-ben Vilmos és Charles 2000-ben
Charles, Harry és William 1997-ben Vilmos és Charles 2000-ben
Vilmos 2004-ben
Vilmos fiatalkori képe Vilmos 2004-ben
Vilmos herceg az esküvőjén 2011.
Vilmos herceg az esküvőn
Az esküvő utáni kocsikázásnál jól látszik Vilmos hátsó hajvesztése is Vilmos hátulról
Az esküvő utáni kocsikázásnál jól látszik Vilmos hátsó hajvesztése is


Williamnek szőke haja van, melynek kisebb fedő hatása van mint a sötétbarna, vagy
fekete hajnak. A fejtetőn jól látszik a ritkulás. az itt lévő hajszálak közül sok már "miniatűrizált",
azaz érintett a hajhullásban és egyre gyengébben nőnek, majd kihullanak

Charles (Károly) hercegnek fiatalkori képein még dús fekete haja van, de a kor előrehaladtával őszülni kezdett és jelentős kopaszodása alakult ki. Szerencséjére későn kezdett kopaszodni, (sokkal később, mint a fia) és elsősorban csak a fejtetőn és a hátsó területen, így elöl elég sok haja megmaradt, amely miatt szemből nézve nem is látszik a hajhiánya. Ezt a meglevő haját trükkösen fésülve még jobb hajas megjelenést tud elérni. Az ő számára jó lehetőség lenne a hajbeültetés, ( ha egyáltalán szükségét érezné), mert már véglegesenek tekinthető a kopaszsága, az adóhely megfelelőnek tűnik akár FUT csíkvételi, akár FUE műtéthez, és a hátsó kopasz terület fedését jó sűrűséggel lehetne pótolni már egy beavatkozással is.

Károly herceg Dianával, Vilmos fiuk születésekor 1982-ben Károly herceg lovaspóló közben hátulról
Károly herceg Dianával, Vilmos fiuk születésekor 1982-ben, még teljes hajjal Károly herceg lovaspóló közben hátulról 2008-ban
Fekete egyenruhában Charles, pirosban Philip hercegek
Károly herceg trükkös frizurája 2009-ben
Fekete egyenruhában Charles, pirosban Philip hercegek, az esküvői bevonuláskor
Károly herceg trükkös frizurája 2009-ben. A választék lejjebb csúszott, a hosszúra növesztett haj átfésülve keresztben.

A királynő férje, Philip herceg szintén kopasz, tőle örökölték fiai és unokái a kopaszodási hajlamot.
Edward herceg, II. Erzsébet  és Philip herceg negyedik fia szintén örökölte a kopaszodási géneket. Ezen a képen menyasszonyával Sophie-val látható 1999-ben.