A hajbeültetés valódi műtét, mégha nem is megterhelő a pacienseknek
Több csoportra oszthatóak az érvek a hajbeültetés valódi műtét természete mellett.
1. Szakképzettség, engedélyek
A hajbeültetést csak orvos végezheti, kellő felkészültséggel, szakértelemmel. Rendelkeznie kell a szükséges érvényes hatósági engedélyekkel, felelősségbiztosítással. A beavatkozást végző klinikának, magánintézetnek meg kell felelnie az előírásszerű személyi és tárgyi feltételeknek. Ebbe beleértendő a megfelelően felszerelt műtő, életmentő berendezésekkel (defibrillátor, lélegeztetést biztosító eszközök, életmentő gyógyszerek stb). Nyilvánvalóan nem lehet hajbeültetést egy kozmetikában vagy házilag végezni nem felkészült személy által, mert az nem felel meg ezeknek a követelményeknek és súlyos veszélybe sodorhatja adott estben a pacienst.
2. Szövetkivétel műtéti körülmények között
A hajbeültetésnél a paciens saját szöveteit vesszük ki és ültetjük át. A szövetkivétel egyértelműen orvosi , műtéti tevékenység, melyet hazai és nemzetközi előírások egyaránt szabályoznak. Erről adott ki állásfoglalást az ISHRS 2010-ben, mely itt olvasható











